2016. július 27.

Vége

Sziasztok!

Nem is tudom, hogy hol kezdhetném... Talán az elején, nem?
Nos, az a helyzet, hogy egy ideje nem volt rész, mint ezt ti is észrevehettétek. Az a helyzet, hogy már nem vagyok akkora directioner, mint voltam. Sőt. Változott az érdeklődési köröm, és elhalványodott az a korszak, ahol én ilyen zenét hallgattam. Igaz, néha a nosztalgia kedvéért még bele-bele hallgatok egy-két régi dalukba, de a legutolsó albumról szinte egyetlen dalt sem ismerek. Tudtam, hogy majd eljön ez a pillanat is, de meglepődtem, hogy ilyen hamar. 
Következtessetek! Mivel már nem rajongok a One Directionért, így ezt a ficit sem fogom tudni folytatni. Sajnálom!...
Csodás éveket adtak nekem, amíg követtem őket, de úgy tudom, hogy nekik sincs sok hátra. Zayn kilépett - nekem ez volt az a pont, ahol kezdődött az egész 'elhalványulás' -, saját karrierbe kezdett, Liamről is olvastam hasonlót, Harry színészkedik, Louis a gyermekéért pereskedik - ezt is olvastam, nem biztos, hogy igaz - és Niall pedig... róla nem hallottam semmit szinte. Otthon van, meccset néz, az EB-n szurkolt az íreknek. Ennyit tudok róluk. 
Sajnálom, hogy csak eddig jutott a blog, a sok lehetőség ellenére is, de hogyha szeretnétek még írásomat olvasni, akkor gyertek a nemrég nyitott blogomra, amely Dylan O'Brien/Cody Christian fanfiction. A design munkáimmal is sokat fejlődtem, azokat a Fantasy Blog Design oldalán láthatjátok. :)
Köszönök mindent a 31 kedves olvasónak! :) ♥



Ölelés, 

Leah.

2016. január 20.

Chapter Two

Konichiwa! :3

Sajnálom a kimaradást - és azt, hogy ilyen borzasztó részt hoztam - és köszönöm szépen mindenkinek a támogatást! Elképesztőek vagytok! ^^ Időközben kaptam egy kritikát LisBeth-től a DTD tehetséges kritikaírójától, amit EZEN A LINKEN elolvashattok, ha érdekel titeket. Megígértem neki, hogy javítok a hibáimon és ezt meg is tettem, de kíváncsi vagyok, hogy az olvasóimnak mi a véleménye!:D És kaptam három díjat is, amiket a 'Díjak' menüpontban hamarosan megtekinthettek.:))
Köszönöm nektek az első fejezethez járó 6 megjegyzést, 13 tetszik pipát és 5 elolvastam pipát. Mindezek mellett üdvözlöm a +6 új rendszeres olvasót! ♥ 
A blog külseje is változott, sőt az előzetes is felkerült, amivel kapcsolatban ki is tettem egy szavazást. Remélem tetszik!:) 
Imádlak titeket, jó olvasást és nyugodtan hagyjatok nyomot!
x. Leah.



Malia Collins



   Pár nap elteltével sem jelentkezett Harry, ami számomra kicsit fájdalmas volt. Reggel, amikor felébredtem és a szoba melletti konyhába mentem egy méretes csomag fogadott, s volt rajta egy üzenet is. Először a levelet bontottam ki, mert nagyon bíztam benne, hogy Harry írta... de sajnos ez nem így volt.

,, Drága Malia! Boldog Valentin napot kívánok Neked. Remélem, hogy még sokáig fogunk együtt dolgozni! Mr.Horan "

Az ütő is megállt bennem. Ezek szerint, amíg én aludtam valaki bejött a házba és kézbesítette Horan ajándékát. Elkezdtem levegő után kapkodni és körbenéztem, de sehol sem volt senki. Kirántottam egy fiókot és előkaptam a legnagyobb kést, amit ott találtam. A bal kezemben tartottam, míg a jobbal a csomaghoz nyúltam, s kinyitottam azt. Egy gyönyörű narancssárga orchidea tárult elém, de ennek most nem tudtam örülni. Nem olyan rég járt nálam egy alak, aki pont ugyanilyen virágot vásárolt. Nem, pont ezt a virágot vásárolta. Ezek szerint az az ember Horan embere volt? De honnan tudta, hogy mi a kedvenc virágom és színem? Ez olyan abszurd és ijesztő. 
   Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon, amitől én ijedtemben ugrottam egyet. A vezetékes készülék elég sokáig csörgött, majd a csörgés abbamaradt. Próbáltam magam összeszedni, hogy tudjam csinálni a dolgom, de egyszerűen nem ment. Meg sem mertem mozdulni, azt gondoltam, hogy 'Mi van, ha valaki még mindig itt van? Mi van, ha maga Mr.Horan rejtőzött el a lakásomban valahová?' A szívem dübörgött a mellkasomban, a gyomrom görcsbe rándult, nem tudtam nyugodt lenni. A telefon újra csörögni kezdett.
- Nyugalom Malia, vedd fel a készüléket... lehet, hogy fontos! - hajtogattam magamnak idegesen.
Nagy levegőt vettem és a telefonhoz léptem. Megragadtam, de a remegő kezeimmel nehezen bírtam a fülemhez tenni.
- Haló? - szóltam bele.
Semmi. Megpróbáltam még egyszer, de ismételten nem szólt bele senki. Egyre ijesztőbb volt az egész, valamiért úgy éreztem, hogy figyelnek. 
Össze kell szednem magam, mert ma van Valentin nap és sok vevőm lehet! - korholtam magam gondolatban.
A telefont ismét csörgött, de már nem fáradoztam azon, hogy beleszóljak, mert tudtam, hogy választ úgysem fogok kapni. Így inkább megfogtam és kihúztam a készüléket, hogy ne szórakozzanak velem, eléggé berezeltem már. Amikor kicsikét nyugodtabb lettem elraktam a nagy kést és elővettem egy kisebbet, majd gyorsan felöltöztem és a virágot kiraktam az ablakpárkányra, a levelet pedig a zárt fiókba a többi közzé. A kicsi lakásom, valahogy úgy néz ki, hogy van egy hálószoba, abból nyílik egy ajtó a fürdőbe és a konyhába. A konyhából pedig le lehet menni az üzletbe. Kicsi hely, de én szeretem, annak ellenére is, hogy piszkos munkából szereztem...
Lementem az üzletbe, de előtte gondosan bezártam az ajtót. Az üzletben van egy pult, mögötte egy lépcső, a lépcső bal oldalán pedig egy ajtó, ami a raktárba vezet. A pult és a bejárat között pedig maga a virágok és különféle növények, azaz az áruk találhatóak.
A bejárati ajtóhoz lépkedtem, majd elfordítottam a 'Zárva' táblát a másik oldalára, ami azt jelentette, hogy nyitva van a bolt. Mindezek után elkezdtem kipakolni a Valentin napi virágokat. Ezek nagyrészt rózsák voltak. Hosszú egy nap ez...


*                         *                          *

Este felé járt az idő. Többen voltak, mint amire számítottam, de nem bánom! Harry azóta sem adott magáról hírt, ez pedig aggasztó volt. Az érzéseim különbözőek voltak - az egyik felem haragudott rá, a másiknak hiányzott.
A pénztár rendezése közben éppen azon járt az eszem, hogy mára bezárom a boltot, de ekkor, hallottam a kis csengőt, ami azt jelezte, hogy jött valaki. Tekintetem reflexszerűen emeltem az ajtóra, s amikor felismertem, nem hittem a szememnek. Harry állt előttem, fekete farmerben, barna kabátban és egy csokor rózsával a kezében. Mosolyomat akkor sem tudtam volna elrejteni, ha azt akartam volna. De tényleg. Annyira boldog voltam, hogy azt elmagyarázni nem lehet.
- Szia, Mal! - arcára széles mosoly húzódott, amitől megdobbant a szívem.
- Hát te? Azt hittem, hogy... - nem engedte, hogy befejezzem, közbevágott:
- Ne haragudj, a munkám a hibás. El akartam jönni, de... nem lehetett. Sajnálom! - hajtotta le a fejét egy pillanatra, majd szemeit újra rám emelte.
- Ne-nem gond, a-azt hiszem - makogtam össze-vissza vörös arccal.
Közelebb lépkedett hozzám, majd átadta a virágot és a csokoládét - amit eddig nem láttam. 
- Boldog Valentin napot, hercegnő! - ölelt magához.
A szívem hevesebben kezdett dobogni. Éreztem parfümje illatát, testének melegét. Akkor úgy éreztem, mintha újra 16 éves tinilány lennék, aki fülig szerelmes, szeme előtt pedig a rózsaszín köd lebeg. Nem sokat tévedtem ezzel kapcsolatban - a kor nem pontos, de a köd... a köd annál inkább, és ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám.

2015. szeptember 27.

Visszatérek a színre!

Heyhó Kedveskék! :D


Hamarosan jön az új fejezet, remélem van olyan, aki várja!:3 Mindeközben megkezdődött az iskola, ami nekem nagyon nehéz, remélem nektek nem annyira! Suliidőben nemigazán aktívkodok, sok az elfoglaltságom, de azért igyekszem valamit lerakni az asztalra ilyenkor is. Például elkezdtem írni egy privát történetet. Az igazságot megvallva megszállott az ihlet és abban a sztoriban legalább módomban áll kiengedni a mocskos fantáziám. Ó, igen. :D
Indítottam egy design blogot, ahol rendelhettek tőlem fejlécet, designt, kritikát és előzetest is. Nem túl híres még a blog, de sebaj! ^^
A lényeg az lenne, hogy kérlek tartsatok ki mellettem, mert hamarosan folytatom a blogot! 

Millió és egy puszi, 
Leah Walker.

U.i.: Elérhető az előzetes, remélem tetszeni fog! ^^

2015. augusztus 21.

Sajnálom

Sziasztok!

A részt nem tudtam elkészíteni, szóval egy kis haladékot szeretnék kérni. Így a nyár utolsó napjaiban sok dolgom van, ezért úgy döntöttem, hogy amíg nem lesz időm a blog szüneten lesz! Remélem nem hagynak el az olvasóim, de egy darabig elhagyom a bloggervilágot! Szeretlek titeket! 

x.Leah.

2015. augusztus 11.

Chapter One

Sziasztok! 
El sem hiszem, hogy a Prológus 100+ megtekintést, 7 megjegyzést, 15 'Tetszett' pipát és 5 'Elolvastam' pipát kapott. Mindezek mellett 25 olvasót kaptam. Nagyon szépen köszönöm, ez igazán megtisztelő! Nos, nem húzom tovább az időt, mert itt az 1.fejezet! Jó olvasást kívánok!
x.Leah.



Malia Collins


   Ébresztőórám zajára nyitottam ki a szemem. A nap még halovány volt, de már besütött az ablakomon. Kómásan nyomtam ki az ébresztőt, majd ránézve megállapítottam, hogy 4:50 van. Lassan, komótosan felálltam, majd ruhákkal a kezemben a fürdőszobába mentem. Megmostam az arcom, majd saját szemembe meredtem, melyek véresek voltak, alattuk pedig csúnya táskák húzódtak. Az éjszakám megint rosszul telt, rémálmok gyötörtek, emlékszem sokszor riadtam fel, majd aludtam vissza. Ez a büntetésem, amiért embereket ölök...
   Gondolataim elhessegetve dobtam le magamról a pizsamám, majd vettem fel az aznapi ruháim. A tükörhöz lépve elővettem a sminkjeimet és elkezdtem magam elfedni. Amikor ezzel készen lettem, átvonultam a konyhába, s reggelit készítettem magamnak. Amint megreggeliztem, majd fogat mostam, arra eszméltem fel, hogy már 6 óra van, így elindultam, hogy bevásároljak.
   A bolt pár sarokra volt, így fél óra alatt oda is értem. Gyors léptekkel haladtam a sorok között, majd mihelyst mindent a kosárba tettem, ami szükséges, távoztam. Hazaérve lepakoltam a megvásárolt termékeket, majd a helyükre is raktam mindet. Még éppen időben voltam, a virágboltot 8 órakor szoktam kinyitni, ezért gyorsan lesiettem és elfordítottam a táblát. Nem szokott nagy lenni a forgalom, de a napokban biztosan sokat fogok keresni, mivel holnapután Valentin nap lesz. Sokan veszik meg előre az ajándékokat, s adják oda. Ezen emberek legtöbbje üzletember, aki nem tud a szerelmével lenni eme csodás napon. Nekem soha nem volt még senkim, így nem értem és nem is érthetem, hogy mi olyan jó ebben a napban. Számomra olyan, mint a több, bár több bevétel jön, így nincsen okom panaszra.
   Bementem a raktárba és kiraktam néhány növényt és koszorút, majd megöntöztem az élő virágokat. Az ajtó nyitódására lettem figyelmes, majd azután rögtön az idegesítő csilingelő hangocskát is hallottam, amelyet az ajtó feletti csengő adott ki. Odakaptam a fejem és tátva maradt a szám. Harry állt előttem.
- Szia Mal! – mosolygott.
- Hello Harry! Hát te? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátjuk egymást – nevettem fel.
Felkuncogott, s körülnézett. Én türelmesen vártam, hogy miért van itt, esetleg mit szeretne vásárolni. Hosszas nézelődés után ismételten megszólalt:
- Szerinted Valentin napra milyen virágot vegyek annak a lánynak, aki tetszik nekem?
Egy pillanatra lefagytam. Harrynek nincs senkije? De tetszik neki valaki… hm, mindegy.
- Hát… Legtöbben vörös rózsát szoktak. Az klasszikus – magyaráztam.
- A vörös rózsa miért ilyen közkedvelt? – kérdezte.
- Hát öhm… Vörös rózsát jobb akkor adni, amikor már komolyra fordult a kapcsolat, illetve másik ideális időpont lehet még az is, amikor egy hosszú kapcsolatban szeretnénk megmutatni, hogy bennünk még él a szenvedély – mondtam el azt, amit tudok.
- És, ha mondjuk, én ezt a virágot szeretném adni a lánynak? – mutatott rá a mellette lévő polcon a liliomra.
- Nem jó választás, szerintem. A liliom több jelentéssel rendelkezik, de alapvetően az ártatlanság szimbólumának számít, és leginkább fiatal nőknek szokás ajándékozni. Idősebb családtagok szokták leggyakrabban használni, amikor a családon belüli fiatal lánynak szeretnének valamihez gratulálni. Manapság már minden korosztálynak lehet liliomot ajándékozni, de idősebb hölgyeknek nem javasolt, mivel korábban a gyász virágának is tartották. Napjainkban a finom nőiesség jelképe, de ha ragaszkodunk a hagyományokhoz, akkor adjuk csak fiatal rokonoknak. Lehet egy szálat is ajándékozni belőle, de természetesen a liliomcsokor is igazán mutatós. Nagy előnye a virágnak, hogy szépségén kívül nagyon tartós is, így a megajándékozott személy sokáig gyönyörködhet benne – osztottam meg vele a tudásomat megint.
- Ühüm – bólintott, majd elgondolkozott – Nagyon sokat tudsz a virágokról, ügyes! – bókolt vigyorogva. Harry semmit sem változott…
- Köszönöm! – mondtam.
- Te milyen virágnak örülnél? – támaszkodott neki a pultnak.
- Igazából az én kedvenc virágom az orchidea, nem érdekel, hogy mikor kapom, egyszerűen imádom! – ecseteltem.
- Még mindig sokat fecsegsz, Mal – nevetett fel. Vele együtt én is nevetni kezdtem.
Az ajtócsengő idegesítő hangja zavart meg minket. Egy magas, kigyúrt, kopasz férfi lépett be az üzletbe. Egyből a pult azon részéhez siettem, ahová lépett.
- Szép napot! Mit adhatok? – kérdeztem kedvesen.
- Egy orchideát szeretnék, ha lehet narancssárgát – szólalt meg mély hangján, amitől kirázott a hideg.
- Rendben, egy pillanat – mosolyogtam rá, de viszonzást nem kaptam. Eh… mit is képzeltem?!
Hátramentem a raktárba és elővettem a kért virágot. Még egy kicsit megöntöztem, s beszívtam csodálatos illatát, majd kivittem.
Legnagyobb meglepetésemre Harry már nem volt sehol…
- Mennyi lesz? – ugrasztott ki gondolataim közül a férfi, aki a virágját várta.
Elmondtam neki az árat, a növény fontosabb tulajdonságait, majd mihelyst kifizette, köszönés nélkül távozott.
   Szép lassan eltelt a nap, de Harry nem jött vissza. Aggódtam érte, de úgy fogtam fel a dolgot, hogy felnőtt és tud magára vigyázni. Majd talán holnap bejön hozzám megint.
Nem volt sok vásárló, s este 5-kor elfordítottam a táblát, bezártam az ajtót, kicsit rendet raktam, majd felvonultam azt gondolva, hogy egy újabb nap véget ért.

2015. augusztus 3.

Prologue

Malia Collins



Magassarkúm kopogása töltötte ki a csendet. Egy vérest kést törölgetve sétáltam ki a sikátorból ügyelve rá, hogy senki se lásson meg. Most öltem meg egy Veronica O'Neill nevű, 27 éves nőt, mert ez volt a feladatom. A munkám annyiból áll, hogy Mr.Horan leírja nekem, hogy kit, hol, mikor és hogyan öljek meg, majd amikor ezt megtettem a holttestért Ő jön el. Mindezek ellenére még sosem láttam, ami bosszant, hiszen neki ölök meg embereket és annyira sem képes, hogy megmutassa magát.
Amikor elég távol értem a gyilkolás helyszínéről, levettem magamról a napszemüveget, a sapkát, a kesztyűt és a kabátot, hogy a táskámba rakhassam az éles eszközzel együtt. Már majdnem otthon voltam, amikor...
- Malia? - a hang irányába fordítottam a fejem, s Harry-t láttam meg.
- Hazza?! - mosolyodtam el szélesen és az úttesten átrohanva öleltem magamhoz a rég nem látott ismerőst.
- Régen láttalak. Mi újság veled? - kérdezte.
- Hát... nem sok minden. Te hogyhogy Londonban vagy? - feleltem neki.
- Ide költözött az étterem, amit vezetek - mosolygott a kisfiús mosolyával, ami semmit sem változott - És te, mit dolgozol?
- Öhm... - fagytam le egy pillanatra - Virágboltom van.
Igazából nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot. A boltot Mr.Horan adta nekem, amikor az első gyilkosságot hajtottam végre. Megkaptam a pénzt és egy címet, amit akkor még nem tudtam, hogy mi is. Azután kiderült, hogy az lesz az otthonom...

Fagyos este volt. Sírva lépkedtem a sikátor felé, ahol éltem. Megöltem egy embert és ezért én pénzt fogok kapni. Vajon tényleg megkapom vagy az a bizonyos Mr.Horan átvert? 
Odaértem a kukámhoz, ami mellett egy jó vastag boríték volt. Közelebb érve megláttam, hogy az 'ajándékon' a  nevem áll. Kibontottam és megtaláltam benne az ígért összeget, egy kulcsot és egy papírfecnit.
36 Glenwood Avenue, EC3V

Másnap elmentem a címre. Egy üres épület állt ott. Kinyitottam a kulccsal a z ajtót, s bementem. Az alsó szint egy bolt volt. A felső pedig egy lakhely, fürdőszobával, hálószobával, konyhával, előszobával és mindennel együtt. A konyhából pedig nyílt egy erkély. A konyhaasztalon ismét egy üzenet várt...
,, Ez mind a tiéd, ha továbbra is nekem dolgozol. Egy hónapban egy munka. Majd jelentkezem, Mr.Horan "

 Ekkor dőlt el, hogy én bérgyilkosként fogok dolgozni. Ölni fogok egy olyan férfinak, akit nem ismerek, de amíg lesz belőle pénzem és nem kell az utcán élnem, megteszem.

- Na, szia Harry! Örülök, hogy találkoztunk! - köszöntem el, mikor az otthonomhoz értünk.
- Találkozunk még? - kérdezte.
- Biztosan - sóhajtottam, majd bementem az ajtón.
Felmentem az emeletre, de előtte gondosan bezártam mindent. A sok gyilkolástól én is paranoiás lettem és rémálmok gyötörnek, de nem érdekel. Élni akarok, és nem az utcán...
A konyhaasztalon a jól ismert vastag boríték fogadott, amiben a szokásos összeg és egy 'Ügyes voltál, majd jelentkezem' üzenet volt. A pénzt beraktam a többihez, a kést elmostam és elraktam, majd a ruhákat a szennyesbe dobtam. Éjfél körül járt az idő, így úgy döntöttem, hogy beveszek egy altatót és lefekszem. Félelmetes képekkel és a megölt nő sikolyaival fejemben aludtam el, azon gondolkozva, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek.