2016. január 20.

Chapter Two

Konichiwa! :3

Sajnálom a kimaradást - és azt, hogy ilyen borzasztó részt hoztam - és köszönöm szépen mindenkinek a támogatást! Elképesztőek vagytok! ^^ Időközben kaptam egy kritikát LisBeth-től a DTD tehetséges kritikaírójától, amit EZEN A LINKEN elolvashattok, ha érdekel titeket. Megígértem neki, hogy javítok a hibáimon és ezt meg is tettem, de kíváncsi vagyok, hogy az olvasóimnak mi a véleménye!:D És kaptam három díjat is, amiket a 'Díjak' menüpontban hamarosan megtekinthettek.:))
Köszönöm nektek az első fejezethez járó 6 megjegyzést, 13 tetszik pipát és 5 elolvastam pipát. Mindezek mellett üdvözlöm a +6 új rendszeres olvasót! ♥ 
A blog külseje is változott, sőt az előzetes is felkerült, amivel kapcsolatban ki is tettem egy szavazást. Remélem tetszik!:) 
Imádlak titeket, jó olvasást és nyugodtan hagyjatok nyomot!
x. Leah.



Malia Collins



   Pár nap elteltével sem jelentkezett Harry, ami számomra kicsit fájdalmas volt. Reggel, amikor felébredtem és a szoba melletti konyhába mentem egy méretes csomag fogadott, s volt rajta egy üzenet is. Először a levelet bontottam ki, mert nagyon bíztam benne, hogy Harry írta... de sajnos ez nem így volt.

,, Drága Malia! Boldog Valentin napot kívánok Neked. Remélem, hogy még sokáig fogunk együtt dolgozni! Mr.Horan "

Az ütő is megállt bennem. Ezek szerint, amíg én aludtam valaki bejött a házba és kézbesítette Horan ajándékát. Elkezdtem levegő után kapkodni és körbenéztem, de sehol sem volt senki. Kirántottam egy fiókot és előkaptam a legnagyobb kést, amit ott találtam. A bal kezemben tartottam, míg a jobbal a csomaghoz nyúltam, s kinyitottam azt. Egy gyönyörű narancssárga orchidea tárult elém, de ennek most nem tudtam örülni. Nem olyan rég járt nálam egy alak, aki pont ugyanilyen virágot vásárolt. Nem, pont ezt a virágot vásárolta. Ezek szerint az az ember Horan embere volt? De honnan tudta, hogy mi a kedvenc virágom és színem? Ez olyan abszurd és ijesztő. 
   Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon, amitől én ijedtemben ugrottam egyet. A vezetékes készülék elég sokáig csörgött, majd a csörgés abbamaradt. Próbáltam magam összeszedni, hogy tudjam csinálni a dolgom, de egyszerűen nem ment. Meg sem mertem mozdulni, azt gondoltam, hogy 'Mi van, ha valaki még mindig itt van? Mi van, ha maga Mr.Horan rejtőzött el a lakásomban valahová?' A szívem dübörgött a mellkasomban, a gyomrom görcsbe rándult, nem tudtam nyugodt lenni. A telefon újra csörögni kezdett.
- Nyugalom Malia, vedd fel a készüléket... lehet, hogy fontos! - hajtogattam magamnak idegesen.
Nagy levegőt vettem és a telefonhoz léptem. Megragadtam, de a remegő kezeimmel nehezen bírtam a fülemhez tenni.
- Haló? - szóltam bele.
Semmi. Megpróbáltam még egyszer, de ismételten nem szólt bele senki. Egyre ijesztőbb volt az egész, valamiért úgy éreztem, hogy figyelnek. 
Össze kell szednem magam, mert ma van Valentin nap és sok vevőm lehet! - korholtam magam gondolatban.
A telefont ismét csörgött, de már nem fáradoztam azon, hogy beleszóljak, mert tudtam, hogy választ úgysem fogok kapni. Így inkább megfogtam és kihúztam a készüléket, hogy ne szórakozzanak velem, eléggé berezeltem már. Amikor kicsikét nyugodtabb lettem elraktam a nagy kést és elővettem egy kisebbet, majd gyorsan felöltöztem és a virágot kiraktam az ablakpárkányra, a levelet pedig a zárt fiókba a többi közzé. A kicsi lakásom, valahogy úgy néz ki, hogy van egy hálószoba, abból nyílik egy ajtó a fürdőbe és a konyhába. A konyhából pedig le lehet menni az üzletbe. Kicsi hely, de én szeretem, annak ellenére is, hogy piszkos munkából szereztem...
Lementem az üzletbe, de előtte gondosan bezártam az ajtót. Az üzletben van egy pult, mögötte egy lépcső, a lépcső bal oldalán pedig egy ajtó, ami a raktárba vezet. A pult és a bejárat között pedig maga a virágok és különféle növények, azaz az áruk találhatóak.
A bejárati ajtóhoz lépkedtem, majd elfordítottam a 'Zárva' táblát a másik oldalára, ami azt jelentette, hogy nyitva van a bolt. Mindezek után elkezdtem kipakolni a Valentin napi virágokat. Ezek nagyrészt rózsák voltak. Hosszú egy nap ez...


*                         *                          *

Este felé járt az idő. Többen voltak, mint amire számítottam, de nem bánom! Harry azóta sem adott magáról hírt, ez pedig aggasztó volt. Az érzéseim különbözőek voltak - az egyik felem haragudott rá, a másiknak hiányzott.
A pénztár rendezése közben éppen azon járt az eszem, hogy mára bezárom a boltot, de ekkor, hallottam a kis csengőt, ami azt jelezte, hogy jött valaki. Tekintetem reflexszerűen emeltem az ajtóra, s amikor felismertem, nem hittem a szememnek. Harry állt előttem, fekete farmerben, barna kabátban és egy csokor rózsával a kezében. Mosolyomat akkor sem tudtam volna elrejteni, ha azt akartam volna. De tényleg. Annyira boldog voltam, hogy azt elmagyarázni nem lehet.
- Szia, Mal! - arcára széles mosoly húzódott, amitől megdobbant a szívem.
- Hát te? Azt hittem, hogy... - nem engedte, hogy befejezzem, közbevágott:
- Ne haragudj, a munkám a hibás. El akartam jönni, de... nem lehetett. Sajnálom! - hajtotta le a fejét egy pillanatra, majd szemeit újra rám emelte.
- Ne-nem gond, a-azt hiszem - makogtam össze-vissza vörös arccal.
Közelebb lépkedett hozzám, majd átadta a virágot és a csokoládét - amit eddig nem láttam. 
- Boldog Valentin napot, hercegnő! - ölelt magához.
A szívem hevesebben kezdett dobogni. Éreztem parfümje illatát, testének melegét. Akkor úgy éreztem, mintha újra 16 éves tinilány lennék, aki fülig szerelmes, szeme előtt pedig a rózsaszín köd lebeg. Nem sokat tévedtem ezzel kapcsolatban - a kor nem pontos, de a köd... a köd annál inkább, és ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám.

2 megjegyzés: