2016. július 27.

Vége

Sziasztok!

Nem is tudom, hogy hol kezdhetném... Talán az elején, nem?
Nos, az a helyzet, hogy egy ideje nem volt rész, mint ezt ti is észrevehettétek. Az a helyzet, hogy már nem vagyok akkora directioner, mint voltam. Sőt. Változott az érdeklődési köröm, és elhalványodott az a korszak, ahol én ilyen zenét hallgattam. Igaz, néha a nosztalgia kedvéért még bele-bele hallgatok egy-két régi dalukba, de a legutolsó albumról szinte egyetlen dalt sem ismerek. Tudtam, hogy majd eljön ez a pillanat is, de meglepődtem, hogy ilyen hamar. 
Következtessetek! Mivel már nem rajongok a One Directionért, így ezt a ficit sem fogom tudni folytatni. Sajnálom!...
Csodás éveket adtak nekem, amíg követtem őket, de úgy tudom, hogy nekik sincs sok hátra. Zayn kilépett - nekem ez volt az a pont, ahol kezdődött az egész 'elhalványulás' -, saját karrierbe kezdett, Liamről is olvastam hasonlót, Harry színészkedik, Louis a gyermekéért pereskedik - ezt is olvastam, nem biztos, hogy igaz - és Niall pedig... róla nem hallottam semmit szinte. Otthon van, meccset néz, az EB-n szurkolt az íreknek. Ennyit tudok róluk. 
Sajnálom, hogy csak eddig jutott a blog, a sok lehetőség ellenére is, de hogyha szeretnétek még írásomat olvasni, akkor gyertek a nemrég nyitott blogomra, amely Dylan O'Brien/Cody Christian fanfiction. A design munkáimmal is sokat fejlődtem, azokat a Fantasy Blog Design oldalán láthatjátok. :)
Köszönök mindent a 31 kedves olvasónak! :) ♥



Ölelés, 

Leah.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése